Top 50-es bűnözőt fogott el a rendőrség
A 33 éves férfi a gyanú szerint többek között kiskorú ellen követett el szexuális erőszakot. Nemzetközi együttműködésben sikerült kézre keríteni.
A 33 éves férfi a gyanú szerint többek között kiskorú ellen követett el szexuális erőszakot. Nemzetközi együttműködésben sikerült kézre keríteni.
Jellemzően az ország határain kívüli körülmények alakítják a magyar gazdaság legnagyobb szereplőinek nyereségességét, de az okok között akadnak belpolitikai természetűek is.
Magyarország jobban teljesít, népünk bölcs vezére legalábbis évről évre nagyobb sikereket ér el a nemzeti burzsoázia megteremtésében. Már persze ha azokat tekintjük nemzetinek, akik ilyen-olyan okokból bejáratosak a kormányfőhöz.
A tegnapi három után két újabb top 50-es nagyvállalati toplistát mutatunk be. Ezekből kiderül, melyek a legnagyobb tőkéjű hazai cégek, és melyeknél dolgoznak a legtöbben. Vigyázat: a számok néha csalókák! Így van ez az OTP-nél, a Molnál és például Mészáros Lőrinc Opus Globáljánál.
Vihar előtti konjunktúra volt tavaly a magyar gazdaságban. A HVG toplistáin szereplő nagyvállalatok többnyire még nagyobbak lettek, bár a legnagyobb ugrások mögött néha meglepő okok állnak.
A legnagyobb cégek rangsora után a legnagyobb nyereséget elérő 500 cég toplistáját is elkészítette a HVG. A benne szereplő vállalatok eredménye látványosan nőtt, a legnagyobb ugrásokat azonban a magyar gazdaságon kívül álló okok magyarázzák.
A hagyományos, árbevétel szerinti toplistáknál többet elárul a nagyvállalatok produktumáról az a rangsor, amely azt összegzi, hogy melyik cég mennyivel tudta növelni a termeléséhez szükséges, de mástól vásárolt anyagok-alkatrészek-szolgáltatások értékét. A Top 500-hoz kapcsolódva a HVG ezt a különleges listát is évről évre elkészíti.
A HVG Top 500-ban szereplő cégek adatainak legkritikusabb számolgatása is azt mutatja, hogy gyorsabban gyarapodtak, mint a magyar GDP.
A legnagyobb magyar vállalatok HVG-rangsorából kiderül, hogy sok, az energiapiacon érdekelt társaság nem magának köszönheti bevételei látványos növekedését.
Három mód van arra, hogy egy cég előrelépjen a magyar vállalatok toplistáján: legyen jól működő nagyvállalat, a kormányzati centralizáció nyertese, vagy adóoptimalizáló multi lerakata.
Az elmúlt 10 évben többen vándoroltak el Nógrád megyéből, mint ahányan Balassagyarmaton laknak.
A hatalmi szóval hirtelen nagyra növesztett vállalatok gyarapodása nem erősíti a magyar gazdaságot, a nyereségrekorder postafiókcégek pedig ügyesen optimalizálják az adófizetést. Ez szűrhető le a HVG 50-es toplistáiból, amelyeken a megszokott szereplők mellett igazi hungarikumokat is találni.
Megtörtént, amire senki nem számított, sőt, első hallásra most is képtelenségnek tűnik: a legnagyobb magyar cég elvesztette elsőségét a legnagyobb magyar cégek ranglistáján.
Egy eukaliptuszpép-nagykereskedelemmel foglalkozó csomádi vállalkozás "az év felfedezettje" a magyar cégek HVG által összeállított toplistáján.
A Marketing&Média idén negyedik alkalommal állította össze a „Top 50 – A legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban” című listáját, melyet továbbra is Dirk Gerkens, az RTL Klub első embere vezet.
Melyik vállalkozásnak van a legnagyobb árbevétele? És melyiknek a legtöbb nyeresége? És a legtöbb dolgozója? Minden kiderül az e heti HVG összefoglalójából.
Az OTP került a lista élére, de más volna a helyzet, ha azt néznénk, hogy Magyarországon belül hány dolgozó van.
Melyik az egyetlen olyan nagy energiacég, amelyik a rezsicsökkentés és a világpiaci olajáresés ellenére is százmilliárd forintos nagyságrendben tudta növelni a forgalmát? – az e heti HVG-ből ez is kiderül.
A Média & Marketing idei Top 50-es listáján bár még el sem indult Habony Árpád médiavállalata, Habony máris megelőzte Simicskát a médiapiacon.
Egyre több titokzatos cég neve bukkan fel a legnagyobb eredményű magyarországi vállalatok között. A topcégeknek a válságban felgyülemlett lemaradást bepótolni igyekvő növekedése lelassult, de tavaly még nem torpant meg.